Forrás: www.kormany.hu
Valóban! A magyarországi görög közösség szervezetei soha nem látott méretű támogatásból gazdálkodhatnak. Iskolákat, kulturális-kutató intézetet, művelődési házat tarthatnak fenn, valamint számtalan települési és kerületi nemzetiségi önkormányzat, továbbá civil szervezetek működhetnek jelentős állami támogatásból. Kétségtelen tény, hogy a források megsokasodtak, igaz, ezek jelentős része a 2014 óta meghonosodott parlamenti képviseletre, a görögök esetében a görög nemzetiségi szószóló, illetve a háromfős szószólói kabinet tevékenységére fordítódik. Hogy a kabinet munkatársai pontosan mivel foglalkoznak, alig ismert, s hogy mekkora költségvetéssel, teljesen ismeretlen.
Ekkora támogatási növekedés mellett mi lehet a probléma? Hiszen csak az számít, honnan jön a pénz, és az mennyi – tartja magát az általános nézet a hazai görög elit körében. Probléma lehet például az, hogy a hatalomnak a támogatásért cserében elvárásai vagy kérései is akadnak. Például az, hogy a nemzetiségi szervezetek nemzetiségi szervezetként fogadják maguk közé az egyházakat, hogy a pályázaton elnyert pénzekből útmenti kereszteket állítsanak, vagy teremtésvédelmi projekteket valósítsanak meg, illetve hogy a nevüket adják félig tudományos, félig politikai, propagandisztikus rendezvények megszervezéséhez. De mindez némi érdekképviselettel, morális tartással és bölcsességgel kezelhető lenne.
Az érdekérvényesítés legfőbb szervei az Országgyűlés nemzetiségi bizottsága, valamint az országos önkormányzatok és annak szövetsége lennének. Ahol azonban a rendszerből busásan megélnek, ott nem biztos, hogy a reformok iránt is nyitottak.
A Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2018-ban több kérdést is felvetett, amelyek közül kettőt emelnék ki:
A SZÓSZÓLÓI STÁTUSZ, A NEMZETISÉGEK PARLAMENTI KÉPVISELETÉNEK REFORMJA
A jelenlegi rendszer szerint az országgyűlési választások során nemzetiségi listára adott szavazattal választhatnak a nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok a saját nemzetiségüket képviselő személyt a parlamentben. Annak az esélye, hogy bárki valós országgyűlési képviselőként kerüljön a parlamentbe, a nemzetiségi önkormányzatok többségénél minimális. A szükségessége az egykamarás, kis létszámú parlamentben kérdéses. Ugyanakkor minden lista első jelöltje nemzetiségi szószólóvá válik. Számuk tizenhárom. Mandátumuk az országgyűlés mandátumáig fennáll, nem visszahívhatók. Munkájukat elsősorban a nemzetiségi bizottságban fejtik ki, de nemzetiségeket érintő kérdésekben a plenáris üléseken is felszólalhatnak, tanácskozási joggal egyéb bizottságokban is részt vehetnek, működésük anyagi feltételeit az állam biztosítja. Az országgyűlési választások során azok a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok, akik nemzetiségi listára is kívánnak szavazni, nem szavazhatnak pártlistára.
Probléma:
A szószólót gyakorlatilag a leköszönő nemzetiségi önkormányzat delegálja, többnyire a leköszönő elnök válik szószólóvá, akinek az együttműködése az újonnan választott országos önkormányzat vezetőjével több nemzetiség esetében nem optimális. A nemzetiségi közösségeknek így két országos vezetője van, akik sokszor rivalizálnak egymással. Van olyan nemzetiségi önkormányzat, amelyik vitatja a szószóló legitimitását. Másfelől nincs valódi választás, hiszen a listát állító országos nemzetiségi önkormányzatok csak egy listát állíthatnak, amelyen a delegált személyek sorrendje adott. Köztük nincs valódi versengés, nincs választási lehetőség, kampánynak sincs értelme. A szószóló valós tevékenysége alapvetően protokolláris.
A nemzetiségi listára való szavazással a gond az, hogy a nemzetiségi választópolgár állampolgári és nemzetiségi identitása kerül szembe egymással.
Javasolt megoldás:
Mivel a hazai nemzetiségek legfőbb választott testülete az országos nemzetiségi önkormányzat, fontos, hogy a szószóló és az országos önkormányzat között szoros együttműködés legyen. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a szószólót az újonnan megválasztott országos önkormányzat delegálja. A szószólónak legyen beszámolási kötelezettsége az önkormányzat felé, és legyen visszahívható. Ne legyen nemzetiségi lista, sőt, ne legyenek nemzetiségi jogon beválasztott képviselők se. A törvényhozásba továbbra is az Országgyűlés nemzetiségi bizottságán keresztül lehetne beleszólni, amelynek tagjai továbbra is a szószólók lennének.
A szószóló működésének anyagi feltételét – bizonyos garanciákkal – az állam az országos önkormányzat felé teljesítené, amely a díjazásról saját hatáskörben döntene.
Ezáltal az országgyűlési választások során a nemzetiségi választópolgárok szavazhatnának pártlistára is, és a nemzetiségi rendszer is jóval költséghatékonyabban működne.
AZ ORSZÁGOS NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATOK MEGVÁLASZTÁSA
Jelenleg az országos nemzetiségi önkormányzatok képviselőit a nemzetiségi névjegyzéken szereplő választópolgárok választják meg úgy, hogy a listát állító jelölő civil szervezetekre szavaznak. A szavazáskor a listán szereplő első öt nevet látják.
Probléma:
A jelölő szervezetek riválisaivá válnak egymásnak, ezáltal megoszthatják a nemzetiségi közösséget. A választásokkor a választók gyakorlatilag nem személyekre, hanem jelölő szervezetre voksolnak, ami pártosodáshoz vezet. A közvetlen választás gondolata demokratikusnak tűnhet, de országos szinten a szavazópolgárok többsége nem tudja, hogy az egyes jelölő szervezetek milyen tartalmi kérdésekben különböznek egymástól.
Javasolt megoldás:
Az országos nemzetiségi önkormányzatok képviselőit az újonnan megválasztott települési önkormányzatok testületi tagjai válasszák. A jelölés módja lényegében változatlan maradhat, de a választáskor ne a jelölő szervezetre, hanem a jelölő szervezet által jelölt személyekre kelljen voksolni. Ezáltal kisebb eséllyel jönnek létre frakciók az önkormányzati testületen belül, kevésbé lesznek mélyek a törésvonalak.
